A HungaroControl innovatív technológiái ezúttal Dubaiban mutatkoztak be
Egyértelműen sikeres volt a HungaroControl számára a Dubaiban megtartott ATC Global nemzetközi szakkiállításon történő szereplés. A Társaság új technológiák tesztelésére is alkalmas szimulációs központját (CRDS), távoli toronyirányításra kifejlesztett technológiáját (rTWR), a pilóták és irányítók közti digitális üzenetváltást (CPDLC) a madridi után a dubai, illetve közel- és távol-keleti szakmai közönség részéről is jelentős érdeklődés övezte.
A HungaroControl 2013 óta kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy innovatív léginavigációs megoldásait, kutatás-fejlesztési eredményeit, valamint a CRDS (a Társaság kutatás-fejlesztési és szimulációs központja) szolgáltatásait bemutassa a légiközlekedési iparág szereplőinek. A dubai megjelenésnek nyomatékot adott az is, hogy néhány hónappal korábban a HungaroControl szakemberei tanácsadóként közreműködtek a Dubai Nemzetközi Repülőtér tartalék irányítótornyának tervezésében. Az elkészült terv a magyar távoli toronyirányítási megoldásra épül (Remote Tower, rTWR), mely szerint egy kamerarendszer segítségével 100 százalékos kapacitással elláthatók egy közepes és nagyobb forgalmú repülőtér irányítási feladatai.
A kiállításon bemutatott szinte minden termék iránt komoly érdeklődést mutattak a szakemberek, nem csupán a szolgáltatók, hanem az ipar részéről is, ahol jelentős az igény a saját rendszerek és szoftvermegoldások fejlesztésére a HungaroControl megoldásaival. A legnépszerűbb továbbra is a Remote Tower, illetve a képzés volt, de a szimuláció, a CPDLC és a MergeStrip is vonzotta az érdeklődőket.
A CRDS szolgáltatásai iránt érdeklődők elsősorban a térség országaiból, Közel-keletről, és Észak-Afrikából érkeztek. A kutatás-fejlesztési és szimulációs központ a kiállításon való részvétellel nem csak üzletszerzési lehetőségeket, hanem hosszú távon ismertséget is szerzett.
A HungaroControl-nak Dubaiban sikerült megalapoznia térségbeli jelenlétét, rálátást nyert az ottani piacra, nem utolsósorban pedig sikerült felvennie a kapcsolatot több jövőbeni lehetséges üzleti partnerrel is.
Külön elismerés volt a Társaság számára, hogy részt vehetett a hivatalos konferenciaprogramban is - Hangyál Gyula, ATM légiforgalmi igazgató a távoli toronyirányítási (rTWR) megoldásról, és a PBN (Performance Based Navigation) megoldásról tartott előadást.
A kiállítási stand programját színesítette Veres Zoltán műrepülő világbajnok részvétele, aki előadásában saját tapasztalatait összegezve, a légitársasági pilóta szemszögéből fogalmazta meg a CPDLC technológia és a Free Route koncepció gyakorlati előnyeit.