Hírek
2024
-
Felkészülten várja a megnövekedett ünnepi forgalmat a HungaroControl A magyar léginavigációs szolgáltató előzetes, adatalapú becslése alapján a karácsonyt megelőző két hétben 6 százalékkal lesz erősebb a forgalom a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A társaság közel 6 millió utas biztonságos közlekedését segíti majd hazánk légterében, az évről évre növekvő forgalom kezelésére pedig megerősített kapacitásokkal készül.
-
Frissíti légiforgalmi irányító szoftverét a HungaroControl Európa egyik leginnovatívabb léginavigációs szolgáltatójaként elismert HungaroControl Zrt. ezentúl a francia Thales csoport TopSky – ATC elnevezésű rendszer továbbfejlesztett változatát használja a teljes magyar, illetve a Koszovó magas légterében közlekedő légi járművek kezelésére. Az erről szóló megállapodást 2024. december 9-én írta alá a két szervezet vezetője a hazai társaság Igló utcai székházában.
-
Együttműködési keretmegállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és a Budapest Airport Zrt. Budapest, 2024. október 1. – Új együttműködési keretmegállapodást kötött a HungaroControl Zrt. és a Budapest Airport Zrt. 2024. október 1-jén. Az egyezmény célja, hogy a tulajdonosi elvárásokkal összhangban új alapokra helyezze a két vállalat közötti stratégiai együttműködést.
-
Járatkésésekkel kapcsolatos közlemény A HungaroControl Zrt. sajnálja a járattörlések és járatkésések okozta kellemetlenségeket. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a légitársaságok által nyújtott indoklásokat és tájékoztatásokat nem áll módunkban megerősíteni. A HungaroControl Zrt. nem részese az utas és a légitársaság között fennálló jogviszonynak.
-
Turi Ferenc a HungaroControl új vezérigazgatója Budapest, 2024. augusztus 1. - Mától Turi Ferenc látja el vállalatunk vezetői feladatait, aki több évtizedes stratégiai és üzleti tanácsadói tapasztalattal rendelkezik a légi közlekedési iparágban.
-
Megjelent a HungaroControl GA VFR mobilalkalmazása! A VFR mobilalkalmazás a HungaroControl ingyenes webalapú szolgáltatása, amely a General Aviation-ben résztvevők számára nyújt támogatást a megtervezett feladatok végrehajtásában.
-
A repülésbiztonság fenntartására összpontosítunk a megnövekedett forgalom és az extrém időjárási viszonyok közepette is A HungaroControl elsődleges feladata továbbra is a légi közlekedés biztonságának fenntartása. Az elmúlt hónapok során Európa-szerte kialakult rendkívüli helyzet a légi közlekedési iparág összes szereplőjét komplex kihívások elé állítja.
-
Légiforgalmi irányítókat toboroz a HungaroControl! Társaságunk megnyitotta kapuit az érvényes, uniós szakszolgálati engedéllyel rendelkező szakemberek előtt, akik új szakmai és személyes kihívásokat keresnek! Várjuk minden olyan jelentkező érdeklődését, aki szívesen csatlakozna egy elismert, dinamikus szervezethez, amely a teljes magyar, valamint a koszovói magas légtér polgári légi közlekedésének biztonságáért felel. Társaságunk megnyitotta kapuit az érvényes, uniós szakszolgálati engedéllyel rendelkező szakemberek előtt, akik új szakmai és személyes kihívásokat keresnek! Várjuk minden olyan jelentkező érdeklődését, aki szívesen csatlakozna egy elismert, dinamikus szervezethez, amely a teljes magyar, valamint a koszovói magas légtér polgári légi közlekedésének biztonságáért felel. A toborzási kampány elsődleges célja: biztosítani a koszovói magas légtér folyamatosan növekvő légi forgalmának zavartalan és akadálymentes kiszolgálását. A csatlakozni kívánó légiforgalmi irányítóknak alapos és rövid képzést kínálunk, aminek az elvégzése után önállóan dolgozhatnak a KFOR-szektorban.
-
Ott voltunk az Airspace World 2024-en! Genf-Budapest, 2024. április 5. - A HungaroControl ismét standdal vett részt a léginavigációs iparág egyik legfontosabb éves rendezvényén, a genfi Airspace World 2024-en, ahol a légiközlekedési ágazat legfontosabb szereplői találkoztak. Vállalatunk bemutatta a saját fejlesztésű mirTWR távoli digitális toronyirányítási rendszerét, de a résztvevők megismerkedhettek a magyar légiforgalmi szakemberek innovatív szemléletét tükröző ATM System Test Tool eszközzel is, illetve megtudhatták, hogy a hazai UTM-ökoszisztéma kiépítése érdekében milyen lépéseket tettünk.
2022
-
Az innováció és együttműködés a fejlett drónökoszisztéma alapja Budapest, 2022. szeptember 20. – Immár negyedik alkalommal rendezték meg a hazai dróniparág egyik legfontosabb szakmai eseményét, a Drón Summit és Expo-t. A HungaroControl, a Neumann Technológia Platform és a Magyarországi Drón Koalíció szervezésében megvalósuló tanácskozás előadásai a többi között arra kívántak rávilágítani, hogy mennyire nélkülözhetetlen a technológiai fejlesztések szerepe a drónökoszisztémában.
-
Nemzetközi díjjal tüntették ki a HungaroControlt Budapest, 2022. június 24. – Rangos nemzetközi díjat kapott a HungaroControl a madridi World ATM Congressen, amely a légi közlekedési iparág egyik legjelentősebb rendezvénye. Az elismeréssel a koronavírus-világjárvány körülményeihez való gyors és hatékony alkalmazkodást ismerték el.
-
A legújabb fejlesztéseit mutatta be Madridban a HungaroControl Madrid–Budapest, 2022. június 21. – Legújabb fejlesztéseit mutatta be a HungaroControl a madridi World ATM Congressen, ahol a légi közlekedési iparág legjelentősebb szereplői találkoztak. A rendezvény résztvevői megismerhették a hazai vállalat által fejlesztett virtuális álpilóta, illetve távoli toronyirányítási rendszert, valamint a Camera Positioning Tool és az ATM System Test Tool eszközöket, amelyek ugyancsak a magyar légiforgalmi szolgálat szakembereinek innovatív munkáját dicsérik.
-
Nyolcmillió forinttal segíti az ukrajnai menekülteket a HungaroControl Budapest, 2022. március 18. – A HungaroControl elkötelezett a bajbajutottak támogatása iránt, ezért március elején gyűjtést szervezett munkavállalói körében a háború elől menekülők megsegítésére. Az összegyűlt mintegy 4 millió forint pénzadományt a társaság megduplázta, így összesen nyolcmillió forinttal segíti az ukrajnai menekülteket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.
-
Határtalanul: új tagok csatlakoztak a délkelet-európai szabad légtérhez Budapest, 2022. február 24. – Moldávia, Lengyelország és Litvánia is csatlakozott a HungaroControl elképzelései alapján életre hívott délkelet-európai szabad légtérhasználathoz, azaz a SEE FRA-hoz (South East Europe Free Route Airspace). Ezáltal egy olyan összefüggő légtér jött létre, amelyben a Fekete-tengertől egészen a Balti-tengerig szabad útvonalon közlekedhetnek a légi járművek.
-
VFR Repülésbiztonsági Fórum – a HungaroControl idén is várja a kisgépeseket A magyar légiforgalmi szolgálat immár hatodik alkalommal rendezi meg a látvarepülés szabályai szerint közlekedők legfontosabb hazai tanácskozását, a VFR Repülésbiztonsági Fórumot. A 2022. március 11-i online eseményen a kisgépes pilóták és oktatók, valamint a repülési szakemberek részvételére egyaránt számítanak, de várják a repülőterek és a pilótaszervezetek képviselőit is.
2021
-
Távozik posztjáról a HungaroControl vezérigazgatója Budapest, 2021. december 1. – Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.
-
Sikeresen lezárult a HungaroControl műholdas navigációt támogató beruházása Budapest, 2021. november 26. – Tíz vidéki repülőtéren válik elérhetővé a teljesítményalapú (műholdas) navigáció a HungaroControl novemberben befejeződött, nagyszabású projektje révén. A több mint 200 millió forint uniós forrásból megvalósult beruházás a kisebb költségvetésből gazdálkodó légikikötők számára költséghatékonyabb, a pilótáknak pedig kedvezőbb landolási megoldást nyújt, ezzel egyúttal jelentősen növelve a repülésbiztonságot.
-
Magyarország élenjáró szerepre tör a dróntechnológia alkalmazásában Budapest, 2021. szeptember 28. – A hazai dróniparági kezdeményezések és fejlesztések, a pilóta nélküli légi járművek forgalommenedzsmentje, a drónszabályozás jelenlegi helyzete voltak az immár harmadik alkalommal megrendezett Drónkonferencia és Expó fő témái. A HungaroControl, a Digitális Jólét Program és a Magyarországi Drón Koalíció közös rendezvényén több százan vettek részt a Puskás Arénában.
-
A HungaroControl is felkészült az augusztus 20-i rendezvénysorozatra Budapest, 2021. augusztus 18. – A magyar légiforgalmi szolgálat minden olyan szakmai intézkedést megtett, amelyekkel a nemzeti ünnep idején is garantálható a budapesti nemzetközi repülőtér induló és érkező forgalmának, valamint a kisgépes repülések maximális biztonsága.
-
Új funkciókkal bővült a mydronespace Budapest, 2021. augusztus 6. – Újabb funkciókkal bővült a HungaroControl drónpilóták számára fejlesztett mobilalkalmazása. A magyar légiforgalmi szolgáltató egyúttal közzétette azt a webes applikációt is, amelynek köszönhetően bármilyen operációs rendszert futtató eszközökön elérhetővé válik a mydronespace.
-
Megkezdődött a visszarendeződés – dinamikusan növekszik a hazai légi forgalom Budapest, 2021. július 1. – Közel háromszor több járatot kezelt a HungaroControl légiforgalmi szakszemélyzete a nyár első hónapjában, mint 2020 júniusában. A 2021-es adatok ugyan még jelentősen elmaradnak a 2019-ben mért rekordszámú gépmozgástól, de az elmúlt időszakban tapasztalt dinamikus növekedés egyértelmű jele annak, hogy a magyar légi navigációs szolgálat által felügyelt légterekben is megkezdődött a forgalom visszarendeződése.
-
Jelentősen nőtt a HungaroControl által kezelt budapesti terminálforgalom a labdarúgó EB-nek köszönhetően Budapest, 2021. június 28. – A koronavírus-járvány kezdete óta nem növekedett olyan látványos mértékben a repülőgépforgalom, mint az elmúlt öt napban, június 23-a és 27-e között. Mindez elsősorban a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire érkező külföldi vendégeknek köszönhető.
-
Egységes szakmai irányítás a védelmi iparhoz kapcsolódó állami cégeknél Budapest, 2021. június 4. – Kiemelt nemzeti és gazdaságstratégiai cél, hogy Magyarország a közép-európai régió meghatározó védelmi ipari központjává váljon. Az ágazat megerősítése hozzájárul a gazdaság sikeres újraindításához, élénkíti az ipari-technikai fejlődést és a munkahelyteremtést. A gyártási és kutatás-fejlesztési kapacitások összehangolt kiépítése és korszerűsítése érdekében a kapcsolódó feladatokat ellátó, állami tulajdonban lévő vállalatok az iparfejlesztésért felelős miniszter szakmai irányítása alá kerülnek - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleményében .
-
Magyarország felé is kerülnek a légi járatok a fehérorosz válság miatt Budapest, 2021. május 26. – A magyar légtér átrepülő forgalmában is érzékelteti hatását az Európai Tanács hétfőn kiadott ajánlása. A testület a fehéroroszországi pokolgépes fenyegetést követően arra szólította fel az uniós légitársaságokat, hogy az utasok biztonsága érdekében kerüljék el a belarusz légteret.
-
Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció Budapest, 2021. május 4. – Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító tagjainak száma meghaladja a hatvanat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
-
8 milliárd forintból újultak meg a hazai légiforgalmi irányítás rendszerei Budapest, 2021. április 28. – Lezárult a HungaroControl egyik legjelentősebb beruházása, amelynek keretében az elmúlt fél évben teljesen megújultak a társaság légi navigációs és hangkommunikációs rendszerei, valamint a légiforgalmi szakemberek munkaállomásai. A fejlesztésnek köszönhetően az irányítók a jövőben is Európa egyik legkorszerűbb, csúcstechnológiával felszerelt központjából gondoskodhatnak a repülések biztonságáról.
-
Karbonsemleges rendezvényekkel a zöldebb jövőért Budapest, 2021. április 20. – A HungaroControl fenntarthatósági kezdeményezései egyikeként tavaly karbonsemlegessé tette legnagyobb éves rendezvényét. A példamutató környezetvédelmi kezdeményezést a Budapest Airport által működtetett Greenairport Program Az év partnere díjjal ismerte el a 2021. április 20-án megrendezett online partnertalálkozóján.
-
Több mint hatezren töltötték le a mydronespace mobilalkalmazást Budapest, 2021. április 14. – Az elmúlt három hónapban már több mint hatezren töltötték le Magyarország drónapplikációját, a mydronespace-t. A HungaroControl drónpilóták számára fejlesztett alkalmazása a pilóta nélküli légi járművek biztonságos közlekedését garantálja.
-
A VFR pilóták társa a levegőben: a biztos tudás A HungaroControl immár ötödik alkalommal rendezte meg a látvarepülés szabályai szerint közlekedő pilóták szezonnyitó tanácskozását, a VFR Repülésbiztonsági Fórumot. A rendezvény célja a korábbi évekhez hasonlóan az volt, hogy hasznos ismeretekkel gazdagítsa a kisgépeseket, hozzájárulva ezzel a hatékonyabb felkészüléshez és a légi közlekedés biztonságához. Bár a járványhelyzet miatt a fórum ezúttal virtuális formában valósulhatott meg, most is kiemelt érdeklődés övezte: az élő közvetítést mintegy százötvenen követték folyamatosan.
-
Hazai koncepció alapján bővül Európa egyik legnagyobb összefüggő szabad légtere Budapest, 2021. február 17. – Magyarország, Bulgária és Románia után Szlovákia is csatlakozott a HungaroControl koncepciója alapján megvalósított délkelet-európai szabad légtérhasználathoz (SEE FRA – South East Europe Free Route Airspace). Így létrejött Európa egyik legnagyobb összefüggő szabad légtere, amelyen a hét minden napján és a nap 24 órájában korlátozások nélkül, a legrövidebb útvonalon haladhatnak át a repülőgépek. A SEE FRA-hoz jövőre a lengyel és a litván légteret összefogó Baltic FAB és Moldova is csatlakozhat.