Cleared for take off – Elindult a HungaroControl Podcast
Budapest, 2020. november 2. – Podcastot indított a magyar légiforgalmi szolgálat. A november elejétől kéthetente megjelenő epizódokban a légi közlekedés legérdekesebb témáit járják körül iparági szakértők, pilóták, valamint légiforgalmi és kutatás-fejlesztési szakemberek segítségével.
A HungaroControl Podcast adásaiban a kezdő, haladó és profi repülésrajongók egyaránt megtalálhatják a kedvükre való tartalmakat. A légi navigációs szakma aktualitásai, érdekességei mellett a repülésfizikáról, a pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségeiről, a repülések okozta károsanyagkibocsátás csökkentére irányuló kezdeményezésekről is halhatnak beszélgetést az érdeklődők, továbbá megismerhetik a repülőesemények kivizsgálásának kulisszatitkait is.
Az első adás vendégei Maár-Laza Bori, a HungaroControl és a Magyar Televízió meteorológusa, valamint Wilson-Szűcs László a társaság légiforgalmi szakreferense, korábbi pilóta. A beszélgetésből kiderül, hogy mi a különbség a hagyományos meteorológia és a repülésmeteorológia között, mivel foglalkoznak az észlelők és a repülésmeteorológusok, illetve milyen kihívásokkal szembesülnek a pilóták a repüléseik során.
A HungaroControl Podcast adásai elérhetők az Apple és a Google podcast-alkalmazásaiban, illetve a Spotify-on. Az első epizód meghallgatható az alábbi linkek valamelyikére kattintva.